Weöres Sándor:  Az eszme-idő

A teljes-idő mása a jelenség-időben: az eszmeidő. Egy ember élete az eszme-időben nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik. Homályos, felelőtlen tetteid az eszme-időben mindig ,,ifjúkoriak”, érett, felelős perceid pedig ,,öregkoriak”, független attól, hogy húsz, vagy hetven éves korodra esnek-e.

Az eszme-időben az egy-ember élete mindig a gyarlóbbtól a különb felé halad, az emberiség élete pedig a különbtől a gyarlóbb felé. Mert mindig csak az egy-ember emelkedik az életbeli állapot fölé; az emberiség egésze alaktalan tömeg, mely elsötétül.

Az emberiség négy fő-korszaka az eszme-időben:

Első az Aranykor. Az emberekben a változatlan alap-rétegük tiszta, világos és a változó tényezők minden nehézség nélkül, önkénytelenül köréje-rendeződnek. Az emberélet csöndes-derűs, egyszerű, titok-nélküli, teljes összhangban a testtelen erőkkel és a természettel.

Második az Ezüstkor. Az emberekben különválik a változatlan alap-réteg s a változó személyiség. Az öröklét háromféleképpen sugárzik át a mulandóba: mint létezés, felétlen érvény, igazság; mint az időbelit az időtlen felé vonó jóság; s mint az előbbi kettőnek formai tényezője, szépség. Az emberéletet a képességek burjánzása jellemzi, a nagyobb nehézség nélkül elérhető óriás-eredmény. Az égi segítség megsokszorozza az emberi-erőt, s az ember nem mindig annak szolgálatára fordítja erejét, akitől kapta. Az Ezüstkor lázadó embere oly hatalmas, hogy a testtelen erők csak súlyos, váltakozó harcokban bírják legyőzni.

Harmadik az Érckor. Az emberekben a változatlan és változó közti kapcsolat meglazul, folytonos erősítésre szorul. Az igazság, jóság, szépség már nem magától-értetődő, hanem keresni kell. Az igazság keresése a tudomány, a jóságé a törvény, a szépségé a művészet. Az Érckor embere szívós, szorgalmas, bátor, szenvedélyes, jussából nem engedő, bosszúálló; makacs szorgalmával többnyire eléri az eredményt. Ha fellázad: ereje kevés ahhoz, hogy veszedelmessé válhasson, de oly szívós, hogy a testtelen erők csak tűz-vízáradattal tudják letiporni.

Negyedik a Vaskor. Az emberekben nincs többé kapcsolat a változatlan és változó között, legföljebb villanásképpen, álomszerűen. Csak a változót ismerik s a változatlan iránti érzéket elveszítik. Teljesen a tér és idő bontott, jelenségvilágában élnek s azt, ami bontatlan, tér- és idő-fölötti: Istent, az öröklétet, a testtelen erőket, mind a térben és időben képzelik el külön-külön, a mozgalmas jelenségek mintájára: ezzel az emberi ős tudás zűrzavaros mesévé válik. Némelyek látják ennek a mesének képtelenségét, ezért Istent és a lélek halhatatlanságát s a túlvilágot tagadják; mások, gyávaságból, mindenáron hinni akarnak a lehetetlen mesében. A Vaskor tragédiája, hogy a vaskori ember balga, ha hitetlen és mégbalgább, ha hívő. Az igazság, jóság, szépség felé törekvő jószándék többnyire megvan, de éppoly reménytelen, mint a szárnyaszegett madár repülése. Az igazságot felváltja a százféle nézet, a tudományt az adat-bogarászás és népszerűsítő tömeg-művelés. A jóságot felváltja az érzelgősség, mely, míg egyfelé könnyekig meghatódik és cukrot-mézet osztogat, másfelé gyűlölködik és könyörtelenül vetkőztet. A törvényt felváltja mindenféle rendelet, melynek az erkölcshöz semmi közük, a vezetőség érdekéből fakadnak; ha változik az uralkodó-párt, akkor amiért egy nappal előbb börtönben ültél, most ugyanazért a húsosfazék mellé kerülsz, és amiért egy nappal előbb kitüntetést kaptál, most ugyan azért felakasztanak. A vaskorban csak őrök és rabok vannak, s minden rendszerváltozáskor e két kaszt megcserélődik. A szépséget felváltja a kívánatosság, a művészetet a szórakoztatás és lakásberendezési lim-lom. A Vaskor embere amilyen erőszakos, ugyanolyan tehetetlen; mindent szervez, rendez, irányít, de csak kuszaság lesz belőle; minden, amiből építeni akar, kátyúból van. Sosem fordul a felső hatalom ellen, hiszen nem is ismeri; kipusztításához nem kell vízözön: ha feléli lehetőségeit, tönkremegy.

E négy korszak az eszme-időben létezik, nem a történelmi időben; de a történelmi idő minden szakasza viseli e négy korszak valamelyikének bélyegét.

Vizsgáld meg, hogy te magad az Arany-, Ezüst-, Érc- vagy Vaskorszakba tartozol-e?

&

Az apák teremtése

Amikor a jó Isten az apákat teremtette, először rendkívüli magas alakot teremtett. Az egyik angyalnak azonban nem igazán nyerte el a tetszését a kész mű.?

-- Miféle apa ez? Ha a gyerekek alacsonyak, miért ilyen égimeszelők az apák? Mindig hétrét kell majd görnyednie, ha üveggolyózni akar csemetéjével, ha ágyba akarja dugni, vagy ha puszit akar nyomni a feje búbjára.

A jó Isten elmosolyodott.

-- Ez igaz, de ha alacsonyra tervezem, hogy néznek fel rá a gyerekek?

A jó Isten hatalmas, inas kezeket formált az apáknak.

Az angyal szomorúan rázta a fejét.

-- Ez nem lesz így jó! A nagy kezek esetlenek. Nem boldogulnak a pelenkázással, az apró gombokkal, a lófarokhoz való hajgumival, és a baseballütőkből származó szálkákat sem tudják kivenni a pici tenyerekből.

A jó Isten ismét elmosolyodott.

-- Igazad van, de ahhoz, hogy ez ember vigyázni tudjon egy aprócska zsebéből előkerülő számtalan kincsre, nagy kéz szükségeltetik. Ahhoz viszont elég kicsire tervezem, hogy az ujjak átfoghassák egy gyermek arcocskáját.

A jó Isten ezután hosszú, izmos lábakat és széles vállakat teremtett.

Az angyal a szívéhez kapott, és döbbenten így szólt:

-- Tudom, hogy közeleg a hétvége, és fáradt vagy?! De mondd, tudsz-e róla, hogy ennek az apának nincs öle? Ha az ölébe akarja ültetni a gyermekét, a szegény kölyök két comb között a földre huppan.

A jó Isten újra csak mosolygott.

-- Az anyja fogja ölébe venni az apróságokat. Az apának erős vállra van szüksége, hogy boldoguljon a porontyokkal megpakolt szánkóval, egyensúlyban tudja tartani a biciklit, és a bábszínházból hazafelé menet egész úton karjaiba vigye alvó gyermekét.

A jó Isten éppen a világ legnagyobb lábfejét próbálta megformázni, amikor ismét megjelent az angyal és szinte ráförmedt:

-- Ez aztán a kontár munka! Komolyan hiszed, hogy ezek s csónaklábak képesek lesznek talpra ugrani hajnalok hajnalán, ha a csecsemő sír? Vagy végigsétálni a születésnapi zsúrra felállított iciri-piciri asztalkák között anélkül, hogy eltaposnának legalább három vendéget?

A jó Isten csak mosolygott.

-- Meglátod, hogy milyen remekül tudja majd használni őket! Segíthet a gyerekeknek, ha az Üveghegyen túlra akar majd ellovagolni, és elriaszthat vele egy felbukkanó egeret.

A jó Isten egész éjjel dolgozott, s végül kevés szavú, határozott hangot, valamint mindent látó, de nyugodt és türelmes tekintetet alkotott. Végül, mintegy ráadásként könnyeket is adott az apának. Amikor elkészült, az angyalhoz fordult és így szólt:

-- Remélem elégedett vagy a végeredménnyel, és belátod, hogy egy apa legalább annyira szeretheti a csemetét, mint egy anya!

Az angyal szó nélkül bólintott......

Megosztás

Link: